|
A terv bevált?
Lex csak értetlenül kapkodta a fejét és már nyitotta volna a száját, hogy közbeszóljon, mikor meglátta Harry szigorú tekintetét. A fiú hirtelen meggondolta magát. Harry tudta, hogy most aztán ismét jó kis okot adott a varázsvilágnak, hogy rajta köszörüljék a nyelvüket, de nem tehetett mást. A jelenlegi állások szerint, ha kiderült volna, hogy Alexei kicsoda, lincselés lett volna a vége.
Ahogy a szülők és a gyógyítók sorra megvizsgálták a gyerekeket, lassan elkezdtek eltünedezni a szemeik elől. Harry a még mindig remegő fiút maga után vonszolva indult el az igazgatói irodába, melynek Perselus megmondta a jelszavát. A kőszörny elé érve megtorpantak, mert egy vörös hajú lány szaladt feléjük.
- Apa! Mi ez az egész?! Legalább három riporter támadott le egyszerre, hogy mit szólok a féltestvéremhez… - hadarta a lány, mire Harry morogva őt is megragadta és fölfelé indultak a lépcsőn. Mikor már zárt ajtók mögött voltak, felsóhajtott.
- Tehát? – kérdezte szemrehányón a lány.
- Azt hiszem édesanyád egy kicsit mérges lesz rám… - mélázott a férfi.
- Egy kicsit?! Mégis mi folyik itt? – kérdezősködött most már Alexei-t bámulva. A fiú még mindig nem tért teljesen magához, kezei pedig sebesek voltak.
- Az a bolond Zambini fölfigyelt rá, hogy Alexei párszaszóul beszélt, mire kombinálni kezdett, hogy ő az én fiam…
- De nem az! – vetette oda a lány dühösen.
- Nem, de ezután felhozta azt is, hogy ha nem az enyém, akkor Voldemorté…
- Ó… akkor már értem… meg akartad védeni, ugye? – kérdezte a lány miközben Alexeit az egyik fotel felé terelgette. A fiú magatehetetlenül követte.
- Nem tehettem mást hiszen… - ebben a pillanatban a kandallóban a tűz fellángolt és megjelent egy vörös arcú nő.
- Harry Potter! Most azonnal magyarázatot követelek, hogy miért zargatnak az újságírók a minisztériumban egy olyan dologgal, amiről nekem halvány lila gőzöm sem volt! Mi az, hogy te vagy annak a fiúnak az apja?! – kelt ki magából a nő.
Harry odasietett és befogta a száját, majd oldalra mutatott, ahol egy megtört fiú ült a fotelben, Lily pedig a sebes kezét tanulmányozta.
- Te szentséges Merlin, mi történt veled? – rohant oda a nő, elfelejtkezve arról, hogy ő most igazából nagyon mérges. A fiú kábán a nőre nézett és pislogott párat.
- Részt vettek a merengős túrán, Alexei egész végig visszafogta magát, de a végén kitört és párszaszóul kezdett el kiabálni velem, mire az a seggfej Zambini azonnal lecsapott. Meggyanúsított, hogy az én fiam, aztán hogy nem is az enyém, hanem Voldemorté… Most nézz rá! Hagynom kellett volna, hogy nekiessenek? Ilyen állapotban elevenen fölfalták volna… - magyarázta a férfi.
Ginny felsóhajtott, és igazat kellett adnia férjének.
- Az rendben van, hogy meg akartad védeni, de ránk nem gondoltál? Szerinted milyen lesz így visszamenni a minisztériumba? Mindenki sajnálattal fog rám nézni… hiszen én vagyok a „megcsalt” fél. Na és Lily? Neki mit kell majd kiállnia? A sajtó eddig sem szállt le teljesen rólunk, havonta minimum egyszer címlapon voltunk, de most már napi szinten ott leszünk! - Harry felsóhajtott és leült a másik fotelbe. Közben Ginny elővarázsolt egy elsősegély ládát.
- Alexei… ugye ez a neved? – A fiú tompán bólintott. – Én Ginny vagyok, Harry felesége… nem vagyok gyógyító és a kezednek most az kéne. Egyelőre bekötözöm, de el kéne menned a gyengélkedőre, hogy begyógyítsák… - A fiú ismét bólintott. Igazából nem sokat fogott föl abból, amit a nő mondott neki. Ginny látva, hogy mennyire megtört, kezdte egyre jobban megsajnálni.
- Akkor van valami mentő ötleted? – kérdezte reménykedve Harry, ám felesége helyett lánya válaszolt.
- Egyszerű. Show time! Alexei fiatalabb nálam majdnem egy évvel… ha a sajtó ezt akarja kapjon minél szaftosabb témát. Tehát, a következőt mondjuk… Apa mikor Voldemort legyőzésének módját kutatta megszállt egy fogadóban Oroszországban… az informátora kihasználta őt és egy szerelmi bájitallal elcsábította. Egy éjszakás kaland volt, és többet nem is látta a nőt. Arról nem tudott, hogy lett egy fia… Alexei anyja a szülés után meghalt, így ő egy távoli rokonukhoz került. A családi helyzet, és a nevelője alkalmatlansága miatt került át most ide, legnagyobb szerencséjére, mivel kiderült, hogy ő igazából a Te fiad, bár ezt még nem szándékoztunk nyilvánosságra hozni. Én tudok róla, ahogy anya is és Sirius is, de rajtunk kívül egyedül csak az igazgató tudott még a dologról és ennyi. Kör bezárult. Én hajlandó vagyok falazni Alexeinek, remélem Te is segítesz ebben, anya… - Lily rögtönzött meséje jobbnak bizonyult, mint gondolta volna.
- Ezt most találtad ki? – kérdezte döbbenten Harry.
- Nem, egy lányregényben olvastam… Hát persze, hogy most találtam ki! Nemhiába élénk a fantáziám, író lesz belőlem, de ti sohasem vesztek engem komolyan… - zsörtölődött a lány. Közben Perselus is megérkezett.
- Odakint kész téboly van… - morogta, miközben helyetfoglalt az igazgatói székben.
- Mi, vagyis Lily kidolgozott egy mesét, szerintem hihető – magyarázta Ginny.
- Akkor ajánlom, hogy mihamarabb elégítsétek ki a kíváncsiskodókat, mert már kezdenek az agyamra menni.
- Ne izgulj, majd gyorsan adok egy kis interjút és kész… - felelte Harry. Közben elkészült a kötés Alexei kezén. A fiú halkan, alig hallhatóan szólalt meg.
- Ezt nem érdemlem meg… - Ginny felvont szemöldökkel nézett rá.
- Ugyan miért nem?
- Én Voldemort fia vagyok… egy szörnyeteg fattya… ő annyit ártott, annyi embernek okozott szenvedést… én nem érdemlem meg az életet… - suttogta lehunyt szemekkel. Ginny szóhoz sem jutott.
- Alexei ezt már megbeszéltük, azokat nem te követted el, nem te tehetsz róla…
- De az ő vére van bennem is! Mi lesz, ha olyan leszek? Nem akarok olyan lenni, inkább öljenek meg! – A fiú kezdett pánikba esni. Felpattant és eliramodott az ablak felé. Harry kapcsolva, hogy mit akar tenni, gyorsan cselekedett. A gyerek után vetette magát, mire mindketten a földön kötöttek ki. Alexei hadakozott, látszott rajta, hogy nem tiszta az elméje. Mindenáron szabadulni akart Harry karjai közül. Véget akart vetni ennek az egésznek. A csatározásnak Perselus közbelépése vetett véget, mikor legurított egy adag nyugtatót a fiú torkán. Alexei prüszkölve köhögte ki a bájitalt, de a torkán lejutó mennyiség éppen elegendőnek bizonyult.
- Szent ég, teljesen kiborult… - szörnyülködött Ginny.
Lily könnyes szemmel figyelte, ahogy lassan megnyugszik, és szeméből kicsordul egy könnycsepp.
- Alexei, nyugodj meg kérlek... – suttogta a fiú fülébe Harry.
- Annyira szörnyű volt… ők nem is emberek… állatok. Lelketlen, könyörtelen gyilkosok, mészárosok… - szipogta a fiú. Már nem ügyelt a látszatra, nem tartotta vissza kitörni készülő könnyeit. A jól felépített fal most egy jókora részen átszakadt, és a kiáramló érzéseket már nem tudta megállítani. Keservesen sírva bújt oda Harry mellkasához, oltalmat keresve a férfinál. Ginny szomorúan nézte ezt a gyereket, aki még most is Voldemort miatt szenved.
- Ez igazságtalan. Voldemort a halála után is csak fájdalmat okoz…
Harry felült a fiúval a fotelbe és elkezdte ringatni. Éppen úgy, ahogy saját gyerekeit ringatta, mikor kicsik voltak és meg akarta őket nyugtatni. Lily még mindig zavarban volt egy kissé, hiszen ez a fiú nem csak Voldemort fia, hanem egy tizenhárom éves fiú, aki itt sír, aki szenved, és ettől megijedt.
- Maradjatok még itt egy kicsit, de nekem vissza kell mennem a nagyterembe. A szülők többsége még itt van, de már jó páran elmentek. Mr Zambini szülei hagyták el elsőnek a kastélyt, gyanítom a gyors információkiszivárgás nekik köszönhető…
- Emlékeztessetek rá, hogy beverjem annak a mocsoknak a képét… - morogta Ginny. Végül Perselus elhagyta az irodát. Harry még jó ideig szorította magához a gyereket, mire az kellően megnyugodott. Még akkor sem akarta elengedni mikor az mocorogni kezdett.
- Mr Potter… - jött a rekedt hang.
- Harry – javította ki a fiút.
- Öhm… Harry, ez kezd egyre kényelmetlenebb lenni… elengedne?
Harry lenézett a zavarban lévő gyerekre, akinek vörös szemei mellett már az arca is tiszta vörös volt.
- Ó, persze… jobban vagy valamivel? – kérdezte végül a fiút, miközben az föltápászkodott és utoljára megtörölte a szemét.
- Azt hiszem… elnézést, hogy bajt okoztam… - Ginny felé fordult. – Mrs Potter, sajnálom, hogy a családjának miattam kell szenvednie… - Ginny legyintett.
- Drágám, ha mindenki ennyit ártana nekünk, mint te, akkor mi lennénk a legboldogabbak a világon. Ne izgulj, sok mindent átéltünk már Harryvel, ezen is túljutunk. A lényeg, hogy te biztonságban legyél, ameddig csak lehet…
- Én… köszönöm, de… - Lily megakadályozta, hogy egy újabb önvádolási hullám induljon el.
- Ácsi, anya azt mondta minden oké, akkor minek szítod a feszültséget. Örülj neki, hogy így reagált, nem mindenkit tisztel meg azzal, hogy bevállal érte egy ilyen cécót… - Alexei bólintott.
- Nos, mennyire emlékszel abból, amit Lily kitalált? – kérdezte Harry.
- Az egészre…
- Rendben, akkor talán induljunk is – ajánlotta a nő és elindult az ajtó felé.
- Már most? – rémült meg a fiú.
- Hé, gondolj bele. Most csak Harry Potter „fia” vagy, nem pedig Voldemorté. Azért ez fényévekkel jobb szerintem… - vigyorgott Lily.
- Na ne beszélgessetek, hanem induljunk… Harrynek és nekem is vissza kéne menni a minisztériumba.
Alexei erőt vett magán és elindult Harryék után. A folyosókon mászkáló diákok, mind sorban megnézték őket, és összesúgtak a hátuk mögött. A nagyteremhez érve minden újságíró és fotós megrohamozta őket. Szabályosan a képükbe másztak.
- Mr Potter?! A fiú valóban a maga fia?
- Mrs Potter, el fognak válni?
- Mrs Potter, hogyan fogadta a hírt?
- Szétzúzza ez a híres „szent” családot? – És a kérdések csak jöttek és jöttek, szinte végeláthatatlanul. Végül Harry megunva a dolgot fölemelte hangját.
- Kíváncsiak a történtekre? Akkor maradjanak csöndben! – Olyan csönd lett mint még soha. – Nagyszerű, akár a kutyák… - morogta Harry. – Tehát, Alexei valóban az én fiam, de én is csak pár hete tudok a létezéséről. Miközben Voldemort legyőzése után kutattam összetalálkoztam Alexei édesanyjával, aki kihasználta a helyzetet… Nem figyeltem oda és beadott nekem egy szerelmi bájitalt. Csak egyetlen éjszakát töltöttem vele és azután nem is láttam többé. Mint kiderült, ő a szülés után meghalt, így Alexei egy távoli nagybátyjához került. A férfi koránt sem volt egy minta apa, elherdálta a családi örökséget így ideköltöztek. A felvételi közben derült ki, hogy Alexei valójában az én fiam. Ezután a nagybátyja itt hagyta. Az elhelyezésével kapcsolatos iratok intézése még most is folyik. Nem szándékoztunk eltitkolni a létezését, csak addig akartunk várni, míg a papírok rendben lesznek – ezzel be is fejezte. Az általános döbbent csendet végül megtörték.
- Mrs Potter, hogyan vélekedik ön a dologról?
- Nézzék, én maximálisan megbízom a férjemben és mindig is bíztam. Tudom, hogy önszántából nem nézne más nő után és ezt az egy alkalmat el is mondta nekem mikor hazaért. Az, hogy Alexei előkerült nem változtat semmin, legalábbis nem negatív irányba. Számára ugyanúgy van hely a családunkban, és remélem, hogy miután alaposabban megismerjük egymást, talán elfogad majd engem anyjának…
Alexei kikerekedett szemekkel nézett a nőre. Ginnyről áradt a nyugalom és a jóindulat. A fiú hirtelen abban kezdett el reménykedni, hogy bárcsak igaz lenne a nő minden szava és tényleg ő is a családhoz tartozhatna. Elvégre Harry egész rendes, egy rossz szava sem lehet rá. Lily jó fej, el lehet vele beszélgetni Ginny pedig… bár neki nem volt sohasem anyai példája, de annak biztos ilyennek kéne lennie.
Ekkor az egyik riporter Alexeihez fordult.
- Hogyan szólítsuk ezután? Potternek vagy Arzsaknak? – kérdezte a férfi.
- Én továbbra is Alexei Darius Arzsak vagyok, de remélem, hogy a Potter családba is beletartozom majd… bár a nevet kétlem, hogy fölveszem… - Ezen többen meglepődtek.
- Ugyan miért nem? – jött a kérdés.
- Ugyan már, hiszen a vak is látja! Maguk azt hiszik, hogy olyan nagy élmény a Potter nevet viselni? Sehova nem mehet az ember, mert azonnal fölismerik, azonnal kémkedni kezdenek utána. Szerintem Alexeinek igaza van. Szeretem és tisztelem a családom, de a Potter név néha már átok! – vallotta be Lily.
Harry magában jót mosolygott tekintve, hogy ezután már lányára szálltak rá a riporterek.
- Nos, úgy vélem, hogy ennyi bőven elég is lesz! A kedves urak és hölgyek tudják merre van a kijárat, kérem távozzanak… - szólalt meg az igazgató.
A csőcselék engedelmeskedve lassan eltűnt a folyosókon.
- Hála legyen Merlinnek, ezen is túlvagyunk! – emelte föl tekintetét Harry a mennyezetre. Alexei zavartan ácsorgott hol Harryre, hol pedig Ginnyre nézve.
- Én… köszönöm… - suttogta rekedten. Még mindig kissé kótyagos volt a feje. A merengőben történtek, és a riporterek támadása után nem vágyott másra, csak egy kiadós alvásra. Na meg persze bőgni akart egy jót, de azzal még várnia kellett.
- Nincs mit megköszönnöd. Remélem, most már leszállnak rólad, bár kétlem, hogy Zambini ilyen könnyen feladja… - morogta Harry.
- Sajnos Harrynek igaza van, Mr Zambini eléggé kétkedve fogadta a hírt, miszerint Alexei a te fiad. Nem csodálkoznék rajta, ha alaposabban is utánajárna a kis mesénknek – állapította meg Perselus.
- Szerinted mennyi időnk lehet még? – faggatózott Ginny. Közben óvatosan elkezdte simogatni a fiú haját, amitől Alexei csak döbbenten pislogni tudott. Őt soha senki nem simogatta még meg.
- Talán egy hónap, remélhetőleg több. Elsőként a Durmstrangban fog próbálkozni, hogy többet megtudjon Alexeiről – taglalta Harry.
- Akkor intézkedni kell, hogy ne találjon semmit. Azt hiszem, haladéktalanul írok egy levelet az ottani igazgatónak és megkérem, hogy a fiúról készült összes aktát zárolják…
- Szerinted ez elég Perselus? Mert én kétlem… - akadékoskodott Harry.
- Valószínűleg elő kell hozakodnom az iskoláink közti barátsággal, és talán be kell dobnom egy kis… megvesztegetést, de menni fog. Egy hónapot még ki tudok csikarni belőlük. – Ahogy így beszélgettek már látták, hogy Hermione közeledik a folyosón nyomában Dracóval.
- Hallom a híreket! Gratulálok Potter, ismét apa lettél – piszkálta a másikat.
- Vicces Malfoy. Baromira vicces… - válaszolta neki.
- Ne vedd már annyira magadra a dolgot. Egyébként a szülők java már elment, csak néhányan maradtak itt, akiknek a gyerekei rosszabbul viselték a dolgokat. Akiknek nem volt itt senkijük, azokkal az aurorok és a gyógyítók foglalkoznak egy kicsit – kezdett bele Draco.
- És a gyerekek? – érdeklődött Ginny.
- Hermész és Eileen már visszamentek a klubhelyiségbe. Próbálnak erősnek tűnni, de eléggé rosszul csinálják – adta meg a választ Hermione.
- Hát persze… de ha ez az egész nem történt volna meg, akkor most nyugalom lenne. Harryéknek sem kellene címlapon szerepelniük, és a gyerekek is egészségesek lenének – morogta Perselus. Még mindig haragudott feleségére, amiért képes volt ezt megtenni. Hermione nem akart leállni veszekedni ennyi ember előtt. Főleg nem úgy, hogy két diákjuk is jelen volt. Ginny vett egy mély levegőt, majd nekiállt elköszönni.
- Lily, legyél jó, rendben? – A lány bólintott.
- Persze… - válaszolta kissé unottan. Anyja adott neki egy puszit, majd odafordult Alexeihez.
- Alexei, tudom, hogy számodra ez furcsa lehet, de ha bármire szükséged lenne csak írj nekünk.
- De én ezt nem érdemelem meg… - kezdett bele ismét. Lily az égre emelte a tekintetét.
- Ó Merlin adj türelmet… Tudod mit? Akkor vedd úgy, hogy ez az egész csakis az álcához kell. Márpedig, ha Harry fia vagy, akkor az enyém is, és így kötelességed néha írni nekünk egy-egy levelet, vagy néha kérni tőlünk valamit.
Harry szélesen elvigyorodott. Imádta mikor felesége ennyire „mardekárosan” gondolkozik. A fiú bátortalanul bólintott, mire Ginnytől kapott egy puszit. Alexei kikerekedett szemekkel meredt rá. Már teljesen össze volt zavarodva. Harry csak a vállára tette a kezét és bátorítón bólintott egyet. Ezután a Potter házaspár elhagyta a kastélyt.
Hermione fogta magát és lekísérte a fiút a klubhelyiségbe. Hermész az ágyán kuporgott és az ajtót bámulta. Arra sem igazán reagált, hogy valaki benyitott. Hermione aggódva ült le az ágyára és Alexeit is odahúzta. Átkarolta a két fiút és úgy kezdett el beszélni.
- Kérlek, ne haragudjatok rám ezért… tudom, hogy szörnyű volt, de ahhoz, hogy ilyen ne forduljon elő a jövőben, meg kellett tennem – suttogta.
Hermész szipogva bólintott és megtörölte szemeit.
- Ha beválik, akkor nincs harag… - mondta a fiúcska egy mosolyt erőltetve az arcára.
- És te? Most nagyon utálsz? – kérdezte Alexeitől.
- Nem… csak őket utálom. Nem értem, hogy egy ember miért tesz ilyeneket? – meredt maga elé értetlenül.
- Talán már régen elvesztették az emberségüket. Hiszen láttátok, hogy Voldemort hogyan nézett ki… már nem is igazán volt ember – mondta Hermione.
- Igaz… furcsa volt így látni. Mintha valamilyen állat lett volna… hogy lehet az, hogy én nem hasonlítok rá? Mármint, nem vagyok olyan abnormális… legalábbis külsőre – gondolkodott el hangosan Alexei.
- Te teljesen normális vagy, mind külsőre mind belsőre. Ami pedig a külsőddel kapcsolatos, Voldemort is csak ember volt, bár a lélekszétszakítással az emberségének bizonyos fokát adta föl folyamatosan…
- Ezért hasonlított egy kígyóra? – kérdezett rá Hermész.
- Valószínűleg. Nekem, most át kéne nézni Eileenékhez… ti rendben lesztek? – kérdezte.
- Azt hiszem… - felelte Hermész.
- És te? – fordult oda Lexhez.
- Én is… bár most nem szívesen mennék ki a szobából – húzta el a száját a fiú.
- Akkor maradjatok csak. Ha nem jöttök le vacsorázni, akkor felküldöm az ételt a manókkal – mondta a nő, majd felállt és kisétált.
A két fiú még hosszú ideig ücsörgött egymás mellett szótlanul.
Hermione a lányok szobájához érve bekopogott. Az ajtót csak nehézkesen nyitották ki, Eileen volt az.
- Anya… - köszönt a lány, majd visszasétált az ágyához. Alice éppen a fürdőszobából jött ki, valószínűleg még mindig hányt. Margaret pedig a fejére húzott párna alatt próbált eltűnni. Hermione besétált, majd leült Eileen ágyára. Egy ideig csak csöndben ücsörgött, majd halkan megszólalt.
- Idejönnétek? – kérte a lányokat. Eileen azonnal felült és közelebb húzódott, Alice kissé vonakodva ült le az ágyra, míg Margaret a párnáját szorongatva csatlakozott hozzájuk. Hermione széttárta a karját és magához húzta a lányokat. - Tudom, hogy milyen szörnyű volt ezt végignézni, de úgy éreztem szükséges… Tudom, hogy sokatoknak nem lett volna rá szüksége, hiszen már nem azt az utat követik a családjaitok, vagy sohasem követték, de sajnos nem kivételezhettem senkivel – suttogta a nő.
- Tudjuk, csak… ez annyira borzalmas – válaszolta Margaret.
- Igen, az… - válaszolta a nő.
- Ők tényleg ennyire… kegyetlenek voltak? Mármint… tudom, hogy ez nem megrendezett volt vagy ilyesmi, csak annyira kegyetlen. Sokan azt mondták ezek állatok voltak, de ez sértés az állatokra nézve, hiszen az állatok csak akkor ölnek, ha éhesek vagy magukat védik… - morogta Alice.
- Teljesen igazad van, sajnos ők már sem emberek, sem állatok nem voltak. Lelketlen szörnyetegek csupán – mondta Hermione.
- És az amit Mr Zambini mondott… igaz, hogy Alexei Mr Potter fia? – faggatózott Margaret.
- Nos, igaz. Még titokban akarták tartani, a részleteket pedig majd megtudjátok az újságból, de semmi ok aggodalomra, a Potter család egyben marad és ugyan olyan tökéletes lesz, mint volt – mondta Hermione kissé gúnyosan. Persze a lányok ezt nem érezték.
- Fáradt vagyok, de félek elaludni… - vallotta be Eileen.
- Nyugodtan pihenjetek, megfigyelőbűbájt teszek a szobákra, és ha rosszat álmodik valaki, akkor itt leszek – nyugtatgatta őket.
A lányok még egy kicsit ücsörögtek a nő ölelésében, majd mindenki elvonult a saját kis zugába.
Perselus fel alá járkált az irodájában. Nem győzött válaszolni az aggódó és méltatlankodó levelekre. Többen már perrel fenyegették, valamint Azkabannal.
Hermione csak a vacsoránál került elő. Mint kiderül az egész délutánt a mardekáros diákokkal töltötte és nyugtatgatta őket. A vacsoránál síri csönd uralkodott. Többnyire csak az alsóéves mardekárosok ültek az asztaluknál. Néhány idősebb diák ugyan összeszedte magát annyira, hogy előbújjon, de többnyire ők is csak bámultak ki a fejükből. Hermione nem szólt semmit, csak gyorsan megette a vacsoráját, majd kisietett a teremből. Perselus, gondterhelten meredt az ajtóra, ahol a nő eltűnt.
Csak pár ember volt a Mardekár klubhelyiségében, de ők is jó messzire húzódtak egymástól. Mikor az ajtóban megjelent Hermione, hóna alatt egy hálózsákkal, a diákok értetlenül néztek rá.
- Itt fogok aludni a klubhelyiségben, ha valakinek szüksége lenne rám, akkor itt megtalál – mondta a nő, majd leterítette fekvőhelyét a kandalló elé. Kisvártatva megjelent Eileen, Hermész és Alexei is, akik egy-egy párnát cipeltek a hónuk alatt.
Hermione kérdőn nézett rájuk.
- Hát ti? – kérdezett rá a nő.
- Úgy gondoltuk, hogy lejövünk aludni – válaszolta Eileen.
- Ugye szabad? – kérdezte Hermész.
- Persze… bárki, aki szeretne, most lejöhet ide aludni – mondta Hermione, mire szinte tömegével indultak meg a gyerekek a klubhelyiség felé. Hermione döbbenten nézte, ahogy szinte a talajt összefüggő takarók és párnák rendje borítja.
- Úgy látom, majdnem mindenki itt van – dünnyögte a nő.
- Helyesbítenék, tanárnő… mindenki itt van – jelent meg Zambini. A fiú kissé zavartan ácsorgott a lépcsők aljában.
- Akkor gyere ide te is – mutatott a nő a nem messze lévő üres helyre.
A fiú kicsit szégyenkezve sétált oda, majd letelepedett. Egy ideig mindenki csöndben volt és vártak, hogy mi fog történni. Végül Hermione rászánta magát és belekezdett.
- Lehet, hogy most sokan utáltok, és ezt meg is értem, hiszen olyasmire kényszerítettelek titeket, ami még egy felnőtt számára is iszonyatosan nehéz. Ezzel az egésszel csak azt szeretettem volna elérni, hogy tisztán lássátok a történteket. Amit a könyvekből és az elmesélésekből tudtok, az csak a felszín. Rossz volt látni, ahogy még mindig olyan előítéletekkel fordultok társaitok felé, amiket egy megháborodott varázsló elméje szült. Ti mind… vagyis a nagyobbak láttátok, hogy igazából mik is történtek. Most, hogy tudjátok mindezt… mit gondoltok a dologról? – tette fel a kérdést.
A gyerekek elkezdtek pusmogni, míg végül Nott szólalt meg.
- Én a nagyanyámtól hallottam ezekről a dolgokról… Nekem már senkim sincs, akinek most feltehetném a kérdéseim. Vagy akit letámadhatnék… annyit tudok, hogy eddig hazugságban éltem. A nagyanyám váltig állította, hogy amit a nagyapám és az apám műveltek… az jó volt. Most viszont saját szememmel láthattam, hogy milyen szörnyűségek voltak azok valójában. Mr Potter azt mondta… hogy mi nem vagyunk felelősek a felmenőink bűnei miatt, és ha helyre akarjuk hozni azokat, akkor ne legyünk olyanok, mint ők. Azt hiszem, én ezt fogom tenni. Nehéz lesz… hiszen a felmenőim közt több halálfaló is volt, és a varázslótársadalom ferde szemmel néz majd rám, de megpróbálom – fejezte be.
- Ha ez segít valamennyit, akkor én is elmondom, hogy mit hallottam apámtól – kezdett bele Hermész. – A nagyapám is halálfaló volt, eleinte magáért az eszméért állt Voldemort mellett, majd később már a zsarolások miatt nem tudott volna kiszállni. Elején még az apám is közéjük tartozott, de történt valami. Beleszeretett egy mugliba… a sors fintora volt ez. A nő meghalt… pontosabban a halálfalók megkínozták és belehalt, de előtte még megszülte a nővéremet… azóta is azért küzd, hogy visszaállítsa a Malfoy név tisztaságát. Én már nem ilyen nevelésben részesültem, mint amiben ő is, de még így is hallgattam rémtörténeteket, bár azokat eléggé kiszépítették. Apám nem hazudott, csak nem ment bele a részletekbe, úgy vélem azért, mert még kicsi voltam… - vont vállat a fiú.
- Rengeteg család van, ahol legalább az egyik felmenő benne volt Voldemort bűvkörében. Félreértés ne essék, tisztában vagyok vele, hogy kik voltak azok, mennyire és miért követték őt. Előttem nem kell titkolózni, én mindenről tudok, hiszen annakidején az élvonalban harcoltam ellenük – taglalta Hermione.
- A tanárnő is… találkozott vele? – kérdezett rá Margaret.
- Voldemorttal? Igen… bár közelebbi ismeretséget kötöttem a jobb kezével Bellatrix Lestrange-el. Megátkozott pár kedvesnek nem éppen mondható átokkal… az egyiktől meg is vakultam egy időre – mesélte a nő. Többen felhördültek ennek hallatán. Egy negyedéves fiú kezdett el feszengeni a háttérben.
- Tanárnő… az én apám is halálfaló volt. A csata után három évvel halt meg. Az édesanyám azt mondta, hogy apám kényszerből állt Vol… Voldemort mellé. A tanárnő tud erről valamit? – kérdezte a fiúcska.
- Az édesapád neve ugye Bruce Grey volt, igaz? – kérdezte a fiúcskától.
- Igen – felelte a fiú.
- Amennyire én tudom Voldemort zsarolta őt a családjával. Szüksége volt az apádra, mivel a minisztériumban dolgozott a Rejtélyügyi Főosztályon… - magyarázta Hermione.
A kisfiú hallhatóan megkönnyebbült.
- Köszönöm…
- Én már utánanéztem a szüleimnek – hallatszott egy hetedéves lány hangja.
- És mire jutottál? – kérdezte tőle a mellette ülő.
- Hogy átvertek engem. Nekem azt mondták, hogy ők kényszer alatt cselekedtek, zsarolták őket. Pedig szó sem volt zsarolásról… Anyám felfüggesztettet kapott, és el lett tiltva minden varázsügyi politikától tíz évre. Apám az Azkabanba került, és két éve szabadult onnan.
- Na és honnan jöttél rá, hogy igazából ők tényleg benne voltak? – kérdezett rá Hermész.
- Megtaláltam anyám régi naplóját. Abban minden benne volt – felelte a lány.
A rosszkedv rányomta bélyegét mindenki hangulatára. Aztán hirtelen Eileen szólalt meg.
- Tudom, hogy furcsán fog hangzani, de nem mesélnél? – kérte a lány. Többen furcsállva néztek rá.
- Úgy érted meséljek nektek esti mesét? – lepődött meg a nő.
- Igen! – többen rávágták.
- Hát jó… és mit? – kérdezte.
- Valami muglisat – jött a kérés egy elsős kislánytól.
- Hüm… na nézzük csak… Hamupipőke? Azt ismeritek?
- Igen, de az jó lesz – felelték.
- Akkor feküdjetek le… - Megvárta, míg elhelyezkednek, és belekezdett. – Hol volt, hol nem volt. Egy gyönyörű házban, élt egy házaspár, akiknek született egy lányuk. Egy napon a feleség… - és mesélt. Mindenki csöndesen hallgatta a történetet. Nem is vették észre, hogy egy sötét alak figyeli őket az egyik sarokból. Perselus kezdett megnyugodni látva, hogy a mardekárosok hatalmas változáson mennek keresztül.
<< >>
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége
Hát Ginnybe nem csalódtam. Azért sajnálom Alexet. Nagyon ilyesztő Lily gondolkodása. Nagyon jó. Gratula. Imádom az összes írásodat. Most olvastam el a másikat. Nagyon jól írod a Perselus- Hermione történeteket. Egyszerűen irigylem ahogy írsz. Nekem vagy 20történetem van, de nem mind befejezve. Egyik sem ér a tieid nyomába. Csak így tovább.
Köszönöm szépen az építő kritikát. :D Nagyon is rámfér néha, hogy ilyet olvassak, de biztosra veszem, hogy te is jól írsz. :)